Hagyományos beszélgetés Sebő Ferenccel



A fenntarthatóság – és így az „Ember és Tisza” kurzus – fontos fogalma a HAGYOMÁNY.

S mindig jelentkezik a megismertetés nehézsége is, hiszen ez a fogalom (rendszer)idegen a mai rendszer számára: a mai közönség ezen a rendszeren belül /ezen rendszer által nyújtott tapasztalatokon belül, nem tud megismerkedni a HAGYOMÁNY valódi-igaz jelentésével, tartalmaival. (Hamarosan a kurzuskezdet másik fontos témájában, a megismerésről is lesz bejegyzésem..)

Most találtam egy beszélgetést – maga a műfaj is furcsa most ugyebár(!): a beszélgetés a modern médiában, a modern közönség számára nem elég izgalmas… –, mégis, éppen szűrésként is, ahogy szoktam, és egyébként is szokott módszertanomnak megfelelően ezt most ide illusztrálom, hátha segít ez a nagyszerű ember a szelíd rendszerkívüliség példájával megérteni-megérezni a frontálisan nehezen átadható tartalmakat is.
Érdekes és érdemes:



Csak néhány tanári közbeszólás, néhány részlet aláhúzása:

„Aranyos főnököm volt, minden héten be kellett számolnom..” (7. perc körül) – úgy tűnik ez a nagyszerű ember talán észre sem vette, hogy a kádárizmus sok szinten beépített szűrőjével találkozott: meglepődnék, ha a szegény (?) igazgatójának nem lennének ezekről titkos jelentései.
De az biztos, hogy nem akadt fenn ezen, hanem tette a dolgát.

Aztán a táncház történet kapcsán elmondja-elmeséli – sok élettanulság mellett! - , hogy mi az a hagyomány.
Nem valami avitt dolog, ahogy a Modernitás láttatja, hanem az Élet kérdéseire adott éltető válaszok rendszere; aminek az aktualitását csak aláhúzza, hogy ezek a válaszok évezredek vizsgaidőszakain átment hosszútávon működő, azaz fenntartó és fenntartható válaszok.

A fenntarthatósághoz szerintem vezető módszertan fontos elemeként szoktam említeni a „helyivé válás” szükségességét, erre példa az Ő tanulási folyamatuk, hogy el kellett jutniuk a helyiekhez, az adatközlőkhöz (ahogy a néprajz mondja) és a közeghez (ahogy a földrajz hangsúlyozza), mert csak így juthatunk helyes eredményre.

26. percnél, amikor nem a neve, hanem a tánca alapján találták meg az embert(!), kiderül, hogy a tánc, az nyelv, és hogy a hagyományos kultúra az egyéniség kifejezésének (is) tökéletes közege.

Az „úriember nem ugrál ezeknek” (27:30) történet példa a Tudomány akadémikusságára; hogy elidegenedik a valóságtól, az eredendő valóságtól, ami tkp. /eredendően /végülis a Tudomány tárgya és indoka (kellene legyen).

S pár perc múlva (31:30), hogy ezen elidegenedés forrása az intézményesültség, minthogy a hivatalos zárt színpadi néptáncegyüttesek sem jutottak el az Élet szintjéig, a tánc (hiszen a néptánc, az tkp. a magyar tánc) nem avitt, vitrinbe való hagyományos dísz a modern életünkön, hanem a modern világunkba az Élet lehetőségét vivő természetes közeg.

A beszélgetés második felében ugyancsak nagyon tanulságos a felszállott páva és a tévések története, ugyancsak a modernitás és a hagyomány találkozásáról, hogy hogyan gondolja a médium überelni a valóságot és e mesés esetben hogyan értünk el eredményeket. Mondom, nagyon pozitív e nagyszerű ember:)

Ráadásként,
akiket esetleg érdekel még a történelem, javaslom ebbe a Nádihegedűbe is belenézni – kedves illusztrációt ad ajánlott beszélgetésünk szocializmus/kádárizmus működéséről szóló információs horizontjához. Mégiscsak ez a korszak alapozta meg e mostani korunkat…

És - ezúttal akár a teljesség kedvéért - ide hivatkozom Andrásfalvy Bertalan munkásságát, aki ugyancsak el tudja mondani, hogy mi az a Hagyomány. (Pl. ebben a korábbi hivatkozásomban:)

A megismerésről


avagy a koleszterin vagy a mobiltelefon a veszélyes?
 

Itt egy rövid cikk, amit most nem elsősorban az elsődleges tartalma miatt hozok ide, hanem a megismeréssel kapcsolatos tanulságai miatt.


Most számomra nem az a fontos benne, hogy a margarin- v. a vajgyártók finanszíroztak-e egy kutatást, és ennek megfelelően a margarin v. a vaj az egészséges, nyilván,

hanem az, hogy

- egy példa arra, (a)hogy a tudomány éppen nem lát el csak a „jelenség” szintjéig, pedig az igazi válaszért mélyebbre, a struktúrába kell látni,

- a gondolatainkban lévő modellek irányítják a megismerésünket, és így az ismereteinket, a „valóságunkat”, ami a magasabb rendű valóság, vagyis a Természet szintjén vizsgázik.

- nem az a baj, ha nem tudunk valamit, hanem, ha rosszul tudjuk. A modernizmus nem tudást, hanem magabiztosságot adott az embernek – és ez így a legveszélyesebb.

 

És ha már veszély, íme itt egy esettanulmány, javaslom tudományos ellenőrzésre /feldolgozásra – Mi illik és mi nem? (Márhogy a Természet(ünk)be:)

Vidékfejlesztés - önfenntartás vagy öngyarmatosítás?


- avagy helyi érdek vagy idegen érdek?


Ezen a honlapon gyakran élek azzal, hogy kettős illusztrációt teszek egymás mellé. Íme most a vidékfejlesztés kapcsán jó és rossz példák.

Esettanulmány a mai magyarországi öngyarmatosító vidékfejlesztésről: http://www.sokszinuvidek.hu/eletmod/3291

Ez a program, az ún. rendszerváltás politikája az ország kirablásához, az anyagi mellett a szellemi és a lelki erőforrásainak kirablásához vezetett. Ez öngyarmatosítás – az önfenntartás, vagyis a fenntarthatóság ellenében.


és egy hivatalosan is pozitív helyről egy teljes esettanulmány: a rozsályi program, amit sokszor hivatkoztam már, de kell az erősítés a sok ellenfejlesztés ellenszelében.  
 



Az idei az ún. „választás” éve is. Mi értelemszerűen nem a pártpolitika szintjén mozgunk, ennek megfelelően ide kívánkozik a tanulság: a 25 év bizonyította, hogy nem lehet más a pártpolitika, a jobb és a bal, és az egyéb jelentésüket vesztett jelzők nem a választás lehetőségét írják le, hanem a lehetetlenségét, hiszen a kiépült demokráciában nem választható a helyi érdek képviselete, helyette az idegen érdek képviselőiből választhatunk a számunkra szimpatikus jelzők szerint.

 
 
 

Harrison Bergeron


Első bejegyzés. Internetes tevékenységem egyik első bejegyzése volt a Harrison Bergeron c. film ajánlása. Most megtudtam, hogy tavaly óta elérhető a jutyúbon, és minthogy az aktualitása csak növekedett, első, ünnepi bejegyzésként beillesztem a tananyagba, íme:


 

A film Kurt Vonnegut 1961-ben íródott azonos című pároldalas novellája nyomán készült ’94-ban. A másfél órás film nagyon pontosan tárja fel a modern valóságunk működésének néhány lényeges elemét. Kötelező olvasmány, megfáradt hallgatóknak és lelkes választópolgároknak is kiváló, minthogy olvasni se kell… Használati utasításként csak annyit, hogy nem sci-fi, hanem szociográfia – számomra a "Szép új világ" párja. 
Felmérésnek is jó. Ha tehetetlen dühöt érzel utána, jó, mert benne vagy az 1,3 %-ban…