Hamis étel - hamis élet



Mindig megkapom, hogy túl erősen fogalmazok, ha azt mondom, hogy hamis ez a világ, ez a modern városi világ, amiben reptetnek bennünket.
Lám, most itt egy illusztráció: nem én mondom, hanem ez cikk, a lakosság pénzeire vigyázó honlapról, felhívja a figyelmet a hamis élelmiszerekre. Nem arról van ám szó, hogy időnként feltűnik egy-két élelemnek látszó tárgy, hanem, hogy ez a jelenség rendszerszerűvé vált az elmúlt évtizedben magyarországon (a jelenlegi állapotában nem lenne pontos, ha nagy betűvel írnám..)


 

Nem is idézném ide, hiszen azért komoly munkák megjelentek e témában, klasszikussá vált (persze nem a nagyközönségnél, szóval hiába – a vonat megy velünk a másik irányba…) A LEVES HAZUDIK cím, és én is idéztem már itt az élelmiszariparvalóságát feltáró anyagokat,
szóval nem is mondanám most, ha személyes életembe is (ha már blog:) nem jött volna szembe egy tanulság. Anyám ugyanis, aki a múlt század rendíthetetlen híve, csinált volna kókusztekercset, de nála kakaó helyett „nes”kakaó van, vaj helyett margarin, s a valóság helyett a modernitás... Csakhogy ezekből nem lehet kókusztekercset csinálni. Mint kiderült.

 

De vajon kiderül-e eléggé? Vajon a hamis élelmet gyártók és azokat reklámozók, forgalmazók számára kiderül-e, hogy hamis életet csinálnak és csináltatnak.  
Ha egy ember felmegy a sokadik emeletre és ott elrugaszkodik a valóságtól, akkor ő bolond és öngyilkos. Még akkor is, ha ő mindezt repülésként éli is meg.  
Ha ugyanezt csinálja az emberiség, akkor az miért fejlődés? Van aki ugrik, s van aki ugrat. De mindenki pusztul. A modernitás megbukik a Természet vizsgáján.

 

Mérnök és Környezet




Tudománytörténeti jelentőségű előadássorozat részese lehettem,
hiszen az én előadásom zárta a MÉRNÖK ÉS KÖRNYEZET c. sorozatot,
a Budapesti Műszaki Egyetemen.  
Két nappal a víz világnapja előtt, 2014. 03. 20-án „Mit akar a Tisza, mint megrendelő a mérnöktől?” címmel a Tiszai-alföld eredendő működéséről és fenntartható működtetéséről beszéltem.

A sorozatban 2 mérnök és 3 környezeti szakember tartott előadást Koncsos László vízmérnök egyetemi tanár tanszékének vendégeként. Takács Sánta Andrással és Lányi Andrással egyetemben hallgatói kezdeményezésre jutottunk be a műegyetemre, hogy mutassunk olyan szempontokat és szemléletet, amik a fenntartható mérnöki munkához kellenének.  A kezdeményezés eredeti célja hivatalos kurzus beindítása lett volna, de egyelőre ennyire még nem igazi a műegyetem..

Nagyon fontos lenne a műszaki szakemberek szemléletváltása, hogy NE az életellenes-profitorientált modern civilizáció érveit fogadják el megrendelőként, HANEM a Természetet.

A modern civilizáció, a „felvilágosodás” óta, amikor az ember a Természettel szemben határozta meg önmagát, a Természet legyőzésére vagy tökéletesítésére kéri fel a mérnököt, akinek ezt a feladatot úgy sikerül „megoldania”, hogy egyre magasabb szinten termeli újra a „feladatot”. Ez a megoldás egy problémafenntartó problémakezelés[1], ellenkezik az életben maradás (más szóval fenntarthatóság) törvényeivel.

[1] Tóth Ferenc előadása szólt erről az ebben a bejegyzésben ajánlott konferencián.

A jelenlegi modell szerint két szembenálló szemléletről van szó. Meggyőződésem, hogy e szembenállásos modellben nincs megoldás, hiszen az ember éppen akkor veszít a legnagyobbat, ha sikerül nyernie. E szembenállásos modellben merül fel az a ROSSZ KÉRDÉS, hogy a Természetet vagy az embert kell-e védeni.  Eszembe jut tavalyi felhívásom… Közben elkészült a pályamunkám erre kérdésre, amit az alábbiakban idézek (100 sor, 1000 szó - részlet a készülő jegyzetemből):

Napjaink legfontosabb témája a fenntarthatóság[1], miközben nincs közmegegyezés arról, hogy mit is kutatunk egyáltalán a fenntarthatóság kapcsán; gyakorlatilag, hogy mit is akarunk fenntartani, vagyis hogy mit is értünk fenntarthatóság alatt.
Abban közmegegyezés van, hogy ez valami „zöld” téma, de hogy mit jelent pontosan, az sajnos értelmezhetetlen a jelenlegi valóság számára, ennek megfelelően nem is érti a „nagyközönség”, ill. rendre félrecsúszik az, aki a jelenlegi paradigma struktúráit, fogalmait használja. Ez az ellentmondás alapvető nehézsége a témának, elsőként ezt a csapdát kell kezelnünk, hogy igazi eredményre juthassunk akár általános tanulságok, akár konkrét feladat, pl. a Tisza tekintetében.
 
 
Először tehát tisztázzuk, hogy mit is kutatunk a fenntarthatóság kutatása során,
avagy mit is akarunk fenntartani?
 
Az egyik közkeletű válasz, hogy a „fejlődést” akarnánk fenntartani, ahogy ezt a „fenntartható fejlődés” fogalmunk is mutatja, s azt kutatjuk, hogy ez hogyan lehetséges. Gyakorlatilag a jelenlegi emberi civilizációnk, vagyis a folytonos gazdasági növekedésre épülő (el)fogyasztói társadalom fenntartásáról van szó, amit éppenhogy a Természet ellenében kell fenntartania a szegény embernek. Ezzel részletesen foglalkozunk még az alábbiakban, itt csak annyit jegyzek meg, hogy magukat környezeti szakembernek gondolók is gyakran vannak ezen az állásponton, amire jellemző, hogy megnyilvánulásában a fenntarthatóság fogalom helyett a „védelem” jelenik meg, kimondva, vagy kicserélhetően, kb. így: „nagyon fontos a természetet védeni, de mégiscsak fontosabb az ember védelme”.
 
A másik általában forgalomban lévő válasz, hogy a „természetet” akarjuk fenntartani, de ebbe „természetesen” a közgondolkodás nem érti bele az embert, hanem eleve az ember ellenében kell megvédeni a Természetet, és ennek mikéntjét keressük a fenntarthatóság kutatása során. Jellemző, hogy itt is a „védelem” fogalom jelenik meg, és ez szerepel a hivatalos struktúrában is „természetvédelem” és „környezetvédelem” címén, van erre való intézményrendszerünk, s hozzá szakembereink (ld. még alább rendszerek anatómiája és a fenntarthatóság fejezet). Ez által a feladat integrálva van a rendszerbe, s egyben intézményesítve a harc, aminek kimenetele nem kétséges, hiszen az intézményrendszer egésze, amibe a természetünk védelme be van építve, az a Természet elfogyasztására és elfogyasztatására épül. Ahogy nem juthatunk el a Szombathelyre menő vonaton Nyíregyházára, akkor sem, ha időnként hátrébb ülünk egy fülkével…
 
Mindkét értelmezés alapja a Természet és az Ember elkülönítése, az, hogy az ember eleve nem illeszkedik a Természet rendszerébe. Ez a „felvilágosodás” ötlete (mondjuk, hogy modellje), és a modern kór alap kórokozója: az ember azóta nem illeszkedik bele a Természetébe. Ez a gondolat biztosította az ember tényleges kiemelkedését, de ez az eltávolodás okozza a vesztét is, a mi olvasatunkban a fenntarthatatlanságot.
 
Ugyanakkor ez egyáltalán nem szükségszerű. Nem az emberrel van a baj, hanem a modern emberrel; s nem igaz, hogy az ember eredendően nem illeszkedik a Természetbe a fenntarthatósági kutatás egyik célja éppen az, hogy feltárja, hol-hogyan tért le a fenntarthatóság útjáról a fejlődés útjára.
 
Ez az elkülönítő-szembenálló értelmezés a modern kor kapcsán még többször előkerül, most annyit jegyzünk meg, hogy a fenntarthatóság kutatásában egy jelentős csapda: ha belemegyünk ebbe az utcába, ott nem találjuk meg a megoldást. Legalábbis a fenntartható élet megoldását nem, csak a harc fenntartását. Ha az ember belemegy ebbe a harcba, akkor csak veszíthet, hiszen éppen akkor veszít a legnagyobbat, ha nyer. Ez akkor is így van, ha az ember kidolgozott olyan mutatószámokat, amik szerint ez megéri. A tanulság éppen az, hogy ezek a mutatók megbuknak a Természet, vagy mondhatjuk úgy, hogy a valóság vizsgáján.
 
Ugyanis valójában az embert a Természet élteti, az élet nem származhat máshonnan, csakis a Természetből, az anyag- és energiaáramlási folyamatok is azt mutatják, hogy az ember alrendszere a Természetnek, a Természet magasabb rendű mint az ember. Még a bankárok is a szén, oxigén, nitrogén, foszfor körforgások részei, és nem fordítva. Az oxigén tudja nélkülözni az embert, az ember nem tudja nélkülözni az oxigént.
 
A kutatás alapkérdésére tehát – elkerülve a fenti csapdát – azt válaszoljuk, hogy igenis magunkat, az emberi megélhetést, működést, az emberi rendszert akarjuk fenntartani (és van-e ennél fontosabb kérdés?), tehát emiatt a Természetet. A Természet működését, ha tetszik, fenntartó működését kell fenntartanunk, és nem azért mintha a Természet egészét vagy a működésének a logikáját elpusztíthatnánk, hanem mert ha nem ezt tesszük, azzal önmagunkat pusztítjuk el (persze néhány egyéb alrendszerrel együtt). Félreértelmezés tehát, hogy a kicsi ember úgysem árthat a hatalmas Természetnek. Természetesen nem a Teremtést és/vagy az evolúciót kell félteni, hanem, hogy az ember kiejti magát a játékból. Ahogy kiejti magát az az ember, aki a sokadik emeleten elrugaszkodik a valóságtól és repülni kezd. Mert a repülése a Természet törvényei által meghatározott pályán visz a becsapódásig. Vajon tényleg ez az ember küldetése?
 
Valójában a Természet azon működését kell akarnunk fenntartani, ami a keretet adja az emberi élethez (is); és azt kutatjuk – minthogy ez a fenntarthatóság kulcsa – , hogy milyen az az emberi működés, ami illeszkedve a Természet működéséhez lehetővé teszi a Természetnek, hogy fenntartsa az emberi alrendszerét.  
 
Ez a hierarchia-kérdés döntő a megoldás szempontjából. Egyrészt, amint láttuk, ha ez nincs a helyén, akkor szükségszerűen bukásra ítélt harcba bocsátkozik az ember, minthogy az alacsonyabb rendű rendszer nem győzheti le a magasabb rendűt, úgy hogy ő ne pusztuljon. A hierarchia[2] eltévesztése folytán rossz kérdéseket tesz fel az ember, amire annál rosszabb a válasz, minél hatékonyabb.
 
Másrészt ezzel magyarázható a fenntarthatóság fogalom félreértelmezése. Aki azt gondolja, hogy az embert fenntarthatja a Természet nélkül, az csak a saját szintjéig lát. Nem látja, hogy az ő rendszere mibe ágyazódik. Ez mondjuk normális az állat szintjén, de az állat beépített szoftverében szerepel az a modul, ami a magasabb rendű törvények betartását biztosítja. E modul helyén az embernél a „szabad akarat” szerepel, ebben különbözik az állatvilágtól, és emiatt nem mindegy, hogy mi tudatosul az embernél, avagy mi a modellje az ő szerepéről. A fenntarthatósági szemlélet alapja tehát horizont vagy lépték kérdése, azaz hogy ki meddig lát: képes-e meglátni a második lépcsőfokot, vagy csak az elsőig érzékel. Képes-e felfogni-elfogadni, hogy az ember a Természet része, tehát, hogy ha az embert akarom fenntartani, akkor a Természetet kell fenntartanom. S nem védenem kell, hanem éltetnem, minthogy nem szembenállók vagyunk, hanem társak, ami viszonyban az embernek az a szerepe, feladata és küldetése, hogy szabad akaratából jó gazda módjára sáfárkodjon a rábízott vagyonnal. Ez tehát a fenntarthatóság: olyan tevékenységek, amik illeszkednek a Természet működésébe.
 






[1] Ha – ill. aki számára – nem az, akkor ez éppen azt mutatja, hogy nem tudják /nem tudja, hogy miről is van szó: ti. az ÉLET fenntartásáról. (Erről szól ez a jegyzet:)


[2]  A görög szó eredeti jelentése: „szent uralom /rend”.

Szóval a mérnök (és az ember) feladata, nem a Természet legyőzése vagy tökéletesítése, hanem a Természet eredendő működésének segítése, a törvények (f)elismerése és az emberi működés és struktúra (épített környezet) igazítása a Természet eredendő működéséhez, struktúráihoz, mintázataihoz.
Hiszen csakis a Természet fenntartása tarthatja fenn az embert.


Összeesküvés elmélet - a NASA finaszírozásában /frissítve



A fejlődés modellezésénél tartunk a kurzuson. A történelmi fejlődésképek kapcsán felmerül, hogy a körkörös (tudományosan ciklikus:) történelemszemlélet hiába jelenik meg nagyon régóta a történelem-értelmezésekben, ez a mai növekedéses világunkról lepereg: a jelen civilizációnk összeomlásának lehetősége a gyakorlatban, a döntéshozók nyilatkozataiban és tetteiben NEM jelenik meg.

Ehhez képest most ez a cikk a NASA finanszírozású kutatásra hivatkozva említi azokat a jelenségéket, összefüggéseket és tanulságokat, amiket önmagukat komolynak gondoló fórumokon még mindig nem lehet elmondani. Pontosabban az intézményeikbe beágyazott fizetést kapó hallgatóság NEM akarja meghallani. Tényleg, ahogy a süllyedő Titanicon az elit nem akart szembesülni a civilizációs illúzióját kipukkasztó természeti valóságról.
A cikk hosszabb bemutatást igényelne, jegyzetekkel és a szokásos okoskodásaimmal, amikkel hangsúlyoznám azokat az üzeneteket, amik a globalizációs szivattyú szívó ágáról tisztábban vagy másképp látszanak. Most ezek nélkül is idehivatkozom – végülis úgyis mindenkinek magának kell feldolgoznia…


 
--- frissítés március 24-én:
 
Lám, valóban jó cimke volt ez a NASA hivatkozás, a többi fórumon is így jött, és most jött is egy hír, miszerint a NASA elhatárolódik:)
Itt van két link, ami azóta született s most találtam (s ezeken belül is utána lehet járni, hogy ezek honnan vezetnek, hova vezetnek)
 
Őrült fontos megjegyezni, hogy nem attól lesz valami igaz, hogy ki mondja (vagy hogy ki tagadja!). 
A dolog fordított, ebben is: valójában a hír igazságát nem a hír-adó híre adja, hanem a hír-adó hitelességét minősíti a hír hitelessége. A mérce a Természet, a Természet valósága, és nem a szokásaink valósága.
 

Zöld tea a Tiszából


A Zöld tea műsor vendégeként – ahogy elhangzik a MŰsorban – elmondhattam néhány dolgot a Nagyközönségnek.
A felvétel nyár végén készült, október 5-én ment adásba, most tél végén annyiban aktuális, hogy kezdődik a vegetációs időszak, annak minden szépségével - és vízhányával. Normálisan most árvíznek kellene lennie, de sajnos egyelőre elmarad, ahogy a téli csapadék is fele-harmada a tavalyinak(!), és sajnos a hegyekben is alig van hókészlet. Mondtam, h. lesz még baj az árvízzel - amikor nem lesz...
 
De nézzük milyen Zöld teát tudtak kihozni a Tiszából. Az egész film érdekes, amennyire egy ilyen MŰsor érdekes lehet a valósághoz képest. Láthatunk elöntés alatt is burjánzó ártéri erdőt, nagyszerű képeket az ártéri gyümölcsösből, sulymot és varsát szakszerűen, valamint ízelítőt (szó szerint:) a vidékgazdaságból – eredeti, hiteles emberek által.


 

A saját részeimet segítségképpen ide jegyzetelem:

  • 03:50-től – a hullámtér legeltetéséről, a rendszerszerű kezelés példájaként, hogy egy természetazonos tevékenységgel három ágazatban keletkezik haszon, nyilván környezeti terhelés nélkül,
  • 5:40-től a hullámtér és az ártér megkülönböztető meghatározása,
  • 6:40-től, hogy nem a Tisza a hibás, hanem az ember helytelen tájhasználata – ami a károkat okozza,
  • 7:50-től a táji víztározásról.
  • 21:30-tól a mederalakulásról, ennek okairól és következményeiről, s aztán a táj fenntartó működéséről és az ember szerepéről ebben.
Csak, hogy a világ milyen fordított – én úgy éreztem, hogy ők az én vendégeim…